Megbízómtól azt a feladatot kaptam, járuljak hozzá nagy értékű beruházások megvalósításában és kutassam fel azokat a nagyvállalatokat, akiknek van több száz milliós beruházási hajlandósága. Aki dolgozott már értékesítőként, az tudja, hogy az adrenalin szint és a tranzakciók száma más ha az ember babzsákfotelt vagy éppen iparterületi ingatlant értékesít. Az is közhely, hogy korrupt kis országunkban személyes ismeretség nélkül már esély sincsen az üzletkötésre. Az én szakmai múltam ez utóbbinak eleven cáfolata. Nem emlékszem, hogy valaha is eladtam volna bármit személyes ismeretség vagy ajánlás alapján. Pláne, hogy csúszópénzt kellett volna adnom bárkinek is. Valahogy úgy alakult, hogy a kapcsolataimat magamnak kellett kialakítanom a klasszikus és sokak által rettegett hideg hívással. Aki pedig valaha próbálkozott ezzel a műfajjal, ismeri azt a dogmát, miszerint minél nagyobb egy vállalat és minél magasabb  szinten áll az elérni kívánt döntéshozó, annál kisebb az esély arra, hogy az első telefonra információhoz juthatunk pláne ismeretlenül. Hogy egy dogmának milyen ereje van, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az e miatti visszafogottság még sok év után is bennem munkál annak ellenére, hogy szórakoztató módon sokszor rácáfoltam. Így történt ez ma is.

Nekiveselkedtem a mai penzumnak és elkezdtem sorra hívni sokmilliárdos cégeket. Amikor az egyik legismertebb piacvezető vállalat adatlapját vettem magam elé, ösztönösen félretettem az esélytelenek kishitűségével. A következő pillanatban azonban dacosan elkezdtem tárcsázni a műszaki igazgató számát. Udvariasan bemutatkoztam és elmondtam milyen ügyben keresem. Elnézését kértem, hogy kéretlenül telefonálok, de úgy éreztem, hogy ez most olyan lehetőség, amit mindenképpen tudnia kell.

ÉS MEGTÖRTÉNT A CSODA

A műszaki igazgató kedvesen megnyugtatott, hogy nyitott ajtót döngetek, mert évek óta dédelgetett álmát kínálom tálcán és pontosan az én telefonhívásomra várt. Annyira megörült, hogy zavarában még az e-mail címét sem tudta lediktálni, ahová az ismertető anyagokat küldenem kellett, de arra is talált egy frappáns megoldást: SMS-ben küldte át rögtön miután letettem a telefont. Az asszisztensen szélesen mosolygott hallva a fesztelen társalgást. Noha már megszokta hogy ebben az irodában minden nap történik valami váratlan jó dolog, mégis elcsodálkozott, hogy néhány perc alatt mennyi információhoz jutottam és milyen könnyen felismerte a partner az általam kínált ajánlatban rejlő lehetőségeket.

Ha a dogmákra hallgattam volna, megfosztottam volna a céget egy fontos információtól és egy jó üzleti lehetőségtől, magamat pedig az aznapi sikerélménytől és lehet, hogy a jövő évi jutalékomtól. Érdemes elgondolkodni valahányszor nem belső megérzéseinkre hallgatva hozunk döntést hanem elnyomjuk a sugallatot, és szkeptikusan megadjuk magunkat a huhogó kishitűek dogmáinak.